Fészekhinta a gyereknek, megvegyem?

Amikor a gyerekek előállnak az egyedi ötleteikkel a szülők többnyire bajban vannak azzal kapcsolatban, hogy vajon igent mondjanak-e az adott kérésre, vagy sem. Nem mindegy, hogy a megvásárolt eszköz, játékszer szolgálni fogja-e a gyerekek készségfejlődését, vagy sem, ahogy az sem, hogy csak a szemük kívánja-e az adott dolgot, vagy valóban használni fogják-e azt. 

A kerti játékok közt a fészekhinta az, amit sok gyerek nagyon szeretne. A játszótereken is láthatjuk, hogy mennyire odavannak ezért a hintatípusért, ráadásul azért is bizonyul nagyon is előnyös választásnak, mert biztonságos, nagyobb felületen ülhetnek benne a gyerekek, akár többen is használhatják egyszerre. 

Ha saját kertünkbe vagy beltéren használva a szobánkba szerezzük be a fészekhintát, akkor akár a gyerekek altatásában is segíthet egy ilyen játszótéri eszköz. 

Ma már ráadásul nem csak a gyerekek számára lehet előnyös egy fészekhinta beszerzése, hanem a szülők számára is, akiknek romantikus időtöltésként is szolgálhat a közös hintázás akár a reggeli kávé elfogyasztásának céljából is.  


Egy fészekhinta bárhova felszerelhető. Legyen szó kültéri vagy épp beltéri lehetőségekről. Olyanról is hallottunk már, hogy valaki a teraszra erősítette fel a hintát. A mai modern darabokhoz ráadásul még külön állványt is gyártanak, hogy ne kelljen felfúrni a kampót a falra. A kampós megoldás bár kevesebb helyet foglal, de fennáll az a veszély, hogy leszakad a túlsúly alatt a hinta, mely bár az állványos megoldással is megtörténhet, de egyrészt onnan kisebbet esik az ember, másrészt pedig nem sérül semmi sem az állványon kívül, a plafon sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük