Ha komódról beszélünk, akkor talán a régies kifejezések közé sorolnánk. Valóban a komód már az előző évszázadokban is használt bútordarab volt, ami alapvetően a ládákat váltotta fel, azok nem voltak túl praktikusak, hiszen a tetejükre nem lehetett pakolni, a láda alján elhelyezkedő dolgok pedig nehezen hozzáférhetők voltak. A komód minderre megoldás volt. Mondhatjuk, hogy a ládát felállították és keskenyebbé tették, ellátták fiókkal, ajtókkal. A komód a régi időkben rendszerint a nappaliban helyezkedett el, ékszereket, kisebb ruhaneműket, papírokat tároltak benne.
A komód ma újra divatba jött, bár talán ritkábban használjuk ezt a kifejezést, inkább szekrénynek hívjuk, pedig az a bútordarab, amelyik inkább keskeny és hosszabb, ráadásul alacsonyabb is, az bizony komód. Ma már nem divat az ajtó, sokkal inkább fiókok a jellemzők rá, azok is inkább széles fiókok, egymás alá elhelyezve. A mai napig hasonló a funkciója, ugyanígy iratokat, kisebb ruhaneműket, textíliákat, ékszereket tárolhatunk bennünk. Ma már egyébként a komód a nappaliból átköltözött a hálószobába, de mindenhol jó szolgálatot tehet.
A komódválasztásnál is fontos tudnunk, hogy mennyi helyet tudunk szánni neki és milyen stílusú legyen. Ha valaki szívesen felidézi a régi időket ezzel a klasszikus bútordarabbal, akkor érdemes rusztikus stílusú komódot vásárolni, de ma már sokféle modern komód is található a bútorüzletekben. Aztán érdemes meggondolnunk, hogy hány fiókot szeretnénk, azoknak mekkora legyen a mélysége, a magassága, és milyen legyen a komód színe. Ha mindezt eldöntöttük, indulhatunk vásárolni.