Székhelyszolgáltató cégekkel kapcsolatba próbálnak olyan új törvényeket behozni, amik visszaszorítják a szolgáltató cégeket, mivel ma már nagyon elterjedt tevékenység lett a székhelyszolgáltatás. Az egyik legnagyobb törvény, amit behoztak a székhelyszolgáltató cégekre vonatkozólag az az, hogy egy székhelyszolgáltató cég nem nyújthatja a szolgáltatását bérelt irodában. Persze kiskapuk itt is megjelennek, de ezeket a kiskapukat kihasználni nagyon nehéz, így nem érdemes foglalkozni velük. Magyarországon a legtöbb székhelyszolgáltató cég bérelt irodában dolgozott, mert ezáltal is tudtak vállalkozásokat, cégeket bejelenteni arra címre, amelyen ők dolgoznak. Így tudtak kisebb székhelyszolgáltató cégeket is létrehozni, mert nem volt szükségük saját tulajdonra. Mára már csak olyan cégek kínálatában lehet székhelyszolgáltatás, amelyek rendelkeznek legalább egy ingatlan kizárólagos tulajdon jogával. A másik nagy törvény, amit behoztak a székhelyszolgáltatók felé az az, hogy ügyvédi irodák nem nyújthatnak székhelyszolgáltatást. E két nagyon törvény az, ami miatt mára több székhelyszolgáltató cég ki lett zárva a szolgáltatásnyújtás alól.