Régebben a munkáltatók pozíciójukból adódóan előnyben voltak, mert ők adták a pénzt, most már más a felállás, a munkavállaló ad egyfajta szolgáltatást, melyre a munkáltatónak szüksége van, nem is alacsony szinten.
Ezért az alkalmazottak lelkesedése, motiválása a munkáltató jól felfogott érdeke és ehhez kapcsolódik szorosan egy akkreditációs motivációs térkép képzés.
Hogy a munkavállaló hajlandó legyen az idejét, energiáját és szaktudását biztosítja a munkáltató számára, hogy nála és neki kamatoztassa a megszerzett tudását és képességeit a munkáltatónak biztosítania kell azokat a feltételeket, melyekért cserébe a dolgozói örömmel maradnak nála.
Mivel ez az igény a munkáltatók és a munkavállalók részéről is megvan ma már, ezért egy külön szakterületté nőtte ki magát az, hogy megkeressük a munkavállalók egyéni motivátorait, ennek megtalálásához pedig képzett szakemberekre, HR-esekre, coachokra van szükség, akik ki tudnak töltetni és utána értelmezni egy motivációs térképet a dolgozókkal. Ez ugyanis három fő kategórián belül három-három alkategóriát mutat meg az emberek kapcsán, melyek konkretizálják, hogy mi hat rájuk lelkesítően egy munka során. Hogy ezt a tesztet ki tudja töltetni egy szakember neki is szakosodásra, képzésre van szüksége, ez az akkreditációs motivációs térkép képzésnek a lényege. Egy ilyen akkreditációs motivációs térkép képzés a térkép kitöltését tanítja meg tulajdonképpen egyéb más területek mellett, de ez mindenképp egy kiegészítő képzés, melyet elsősorban trénereknek, coachoknak, HR-eseknek ajánlott elvégezni.
A VIP Coaching Center is egy olyan cég, ahol alkalom nyílik arra, hogy a szakemberek résztvegyenek egy ilyen jellegű szakirányú továbbképzésben, az akkreditációs motivációs térkép képzés után akár HR-esként a felvételiztetésben, vagy coachként a cégek életének komfortosabbá tételében tudnak segíteni.